Városépítéssel, kiemelt beruházásokkal foglalkozó BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

feladatuk iránt elkötelezett új kollégák jelentkezését várja

magasépítési projektmenedzser

munkakörbe.

Rólunk

A Budapest Fejlesztési Központ intézményi hátteret és szervezőerőt ad az állami városfejlesztési, közlekedési és magasépítési beruházásoknak Budapesten. A BFK feladata a városfejlesztés segítése, a kormányzat budapesti közlekedéstervezési, várostervezési munkájának elvégzése, együttműködés a Fővárosi Önkormányzattal, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának támogatása és részben döntéseinek végrehajtása. A BFK emellett városkutatásokat is folytat, gyűjti a nemzetközi tapasztalatokat, valamint szakmai konferenciákat, társadalmi párbeszédet is szervez budapesti ügyekben.

Csapatunkról

Feladataink között több városrészfejlesztési léptékkel is bíró oktatási, sport és egyéb célú magasépítési ingatlanfejlesztés található, melyek egy részében cégünk beruházás előkészítő építtetőként vesz részt. Egyik ilyen intézményfejlesztéssel foglalkozó projektirodába keresünk munkatársat, ahol fő feladataink: tervezési program megalkotása, tervpályázat lebonyolítása, engedélyezési-, kiviteli tervek és a hozzá tartozó mindennemű műszaki dokumentumok, tanulmányok, szakvélemények elkészíttetése, engedélyeztetések lefolytatása.

Feladatok

  • A tervezés kontroll folyamatában való részvétel
  • A projektiroda vezetőjének támogatása
  • Külsős partnerekkel (vállalkozók, hatóságok, végfelhasználó, döntéshozó szervezetek) való kapcsolattartás, egyeztetések lefolytatása
  • A beruházás előkészítése során készülő tervdokumentációk, szakvélemények, diagnosztikai jelentések értékelése/véleményezése
  • A beruházások előkészítéséhez tartozó vállalkozási szerződések műszaki specifikációjának előkészítése
  • A projekthez tartozó vállalkozási szerződések megrendelői oldali menedzselése, vállalkozói feladatok számonkérése/követése, teljesítés- ellenőrzése/véleményezése
  • A projektkockázatok felmérése, kockázatkezelés, javaslattétel kockázatok elkerülésére
  • Költségkontroll
  • Ütemtervek, költségtervek készítése, aktualizálása
  • Megvalósíthatósági értékelések készítése, vizsgálatok, helyszínvizsgálatok
  • A településképi eszközök szabályozásának módosítása
  • Döntéselőkészítés
  • A projektvégrehajtási adminisztráció kezelése
  • A projektben érintett külső felektől származó információk összegzése, kezelése, vezetői prezentációk elkészítése, a projekt életciklus menedzselése, a projektek társadalmi érintettségével kapcsolatos döntési pontok kezelése
  • A projekt értékelése, tanulságok levonása

Elvárások

  • Felsőfokú építész vagy építőmérnöki végzettség
  • Nagyobb volumenű magasépítési beruházásban való részvétel során szerzett minimum 5 év szakmai tapasztalat (beruházói, tervezői vagy kivitelezői)
  • Angol nyelv középfokú ismerete
  • A munkáltató profiljába tartozó fejlesztési munka iránti elhivatottság
  • Jó kommunikációs készség
  • Határozott fellépés
  • Csapatmunkára való alkalmasság
  • Jó kapcsolatteremtő készség
  • Párhuzamos feladatokban is hatékony munkavégzés
  • Jó problémamegoldó képesség
  • Fokozott stressztűrő képesség
  • Önálló munkavégzésre való képesség
  • Microsoft Office programcsomag magasszintű alkalmazása
  • MS Project felhasználói szintű ismerete

Előny

  • CAD programok – Archicad vagy Autocad felhasználói szintű ismerete
  • Adobe Photoshop, InDesign, Illustrator programok ismerete

Amit kínálunk

  • Részvétel városképet meghatározó magasépítési beruházási projektben
  • Folyamatos szakmai fejlődés, széles körű szakmai tapasztalatok szerzése
  • Fiatalos légkör
  • Kapcsolatépítés
  • Változatos feladatok
  • Versenyképes fizetés
  • Béren kívüli juttatások
  • Stabil szervezeti háttér
  • Jól megközelíthető iroda, barátságos munkakörnyezet

Munkavégzés helye és ideje: Budapest, heti 40 óra

Az önéletrajzokat az allas@bfk.hu e-mail címre várjuk.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Skip to content