A városfejlesztéssel, állami nagyberuházásokkal foglalkozó BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

Hévfejlesztési Projektigazgatósága

feladatuk iránt elkötelezett új kollégák jelentkezését várja

Hévfejlesztési projektmenedzser (kivitelezés)

munkakörbe.

Rólunk

A Budapest Fejlesztési Központ intézményi hátteret és szervezőerőt ad az állami városfejlesztési, közlekedési és magasépítési beruházásoknak Budapesten és agglomerációjában. A BFK feladata a városfejlesztés segítése, a kormányzat budapesti közlekedéstervezési, várostervezési munkájának elvégzése, együttműködés a Fővárosi Önkormányzattal, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának támogatása és részben döntéseinek végrehajtása. A BFK emellett városkutatásokat is folytat, gyűjti a nemzetközi tapasztalatokat, valamint szakmai konferenciákat, társadalmi párbeszédet is szervez budapesti ügyekben.

Igazgatóságunk feladata Budapest hévfejlesztési nagy projektjeinek előkészítése és megvalósítása. A betöltendő projektmenedzser pozíció magában foglalja az igazgatóság feladatkörébe tartozó nemzetgazdasági szempontból kiemelt, európai uniós támogatottságú komplex városi-elővárosi vasútépítési projekt kivitelezésének beruházó oldali menedzselését és szakmai koordinálásának vezetését.

Munkakörhöz tartozó feladatok

  • Megvalósítási, kivitelezési szakaszban lévő városi-elővárosi vasúti infrastruktúra projektek beruházói irányítása
  • A beruházások kivitelezése során készülő tervdokumentációk véleményezése, értékelése
  • A beruházások kivitelezéséhez tartozó vállalkozási szerződések műszaki köteteinek előkészítése és ellenőrzése
  • Projekthez tartozó vállalkozási szerződések megrendelői oldali menedzselése, változáskezelés
  • Kivitelezés műszaki felügyelete mérnök szervezettel szorosan együttműködve
  • Szakmapolitikai döntéselőkészítés
  • Projektvégrehajtási adminisztráció kezelése
  • Projektben érintett külső felektől (stakeholderektől) származó információk összegzése, kezelése, vezetői prezentációk elkészítése, projekt életciklus menedzselése, a projektek társadalmi érintettségével kapcsolatos döntési pontok kezelése

Elvárások

  • Felsőfokú építőmérnöki, közlekedésmérnöki vagy villamosmérnöki végzettség
  • Közlekedési infrastruktúra, közlekedési hálózatok vagy egyéb közlekedési építmények fejlesztésének megvalósításában szerzett szakmai tapasztalat (beruházói, mérnök-lebonyolítói, kivitelezői tapasztalat)
  • A munkáltató profiljába tartozó programszerű fejlesztési munka és magas minőségű projektmegvalósítás iránti elhivatottság
  • Angol nyelv legalább középfokú ismerete
  • Magabiztos Microsoft Excel, Word, PowerPoint használat
  • Jó kommunikációs készség
  • Határozott fellépés
  • Csapatmunkára való alkalmasság
  • Jó kapcsolatteremtő képesség
  • Jó problémamegoldó képesség

Előnyök

  • Legalább 3 éves munkatapasztalat
  • Országos közforgalmú vasúti vagy városi vasúti beruházások kivitelezésében vagy lebonyolításában szerzett tapasztalat
  • EU által finanszírozott beruházás során szerzett tapasztalat
  • Angol nyelv tárgyalóképes ismerete
  • Vasúti közlekedés iránti elhivatottság

Amit kínálunk

  • Részvétel Budapest egyik legnagyobb közlekedésfejlesztés kivitelezés projektjében
  • Folyamatos szakmai fejlődés, lehetőség széles körű szakmai tapasztalatok megszerzésére
  • Fiatalos légkör
  • Változatos feladatok
  • Versenyképes fizetés
  • Béren kívüli juttatás
  • Stabil szervezeti háttér
  • Jól megközelíthető iroda, barátságos munkakörnyezet

Munkavégzés helye és ideje: Budapest, heti 40 óra

Az önéletrajzokat az allas@bfk.hu e-mail címre várjuk.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Skip to content