Közösségi szemétszedés a Fogaskerekű vonalán

A BFK-ban minden nap azon dolgozunk, hogy Budapest és agglomerációja élhetőbb legyen, még több zöldfelület álljon az itt élők rendelkezésre, és egyre többen válasszák a környezetkímélő közösségi közlekedést. Hiszünk abban, hogy proaktív hozzáállással, közös tenni akarással igenis tehetünk a környezetünkért. Ezért április 22-én, a Föld napján egy különleges szemétszedési akcióra hívtuk meg kollégáinkat. Megtisztítottuk a jelenleg nem közlekedő Fogaskerekű teljes vonalát. Több mint 3 óra alatt 30 zsákot pakoltunk tele mindenféle, a természetbe nem illő tárggyal. Ennyivel biztosan kevesebb szemét van már a városban!

Az időjárás ugyan nem volt túl kegyes, de a BFK kitartó csapatának lelkesedését semmi sem vehette el. A részvevők túracipőt és esőkabátot húztak, és a szakadó esőben útnak indultak a Fogaskerekű Széchenyi-hegyi megállójától lefelé. Feladat pedig akadt bőven. Az első két megállót egy óra alatt sikerült teljesíteni, és szinte pillanatok alatt megtelt az első négy zsák.

A szemétszedés a Fogaskerekű teljes vonalát érintette, a megtelt zsákok száma megállóról-megállóra egyre növekedett. Természetesen az átfésült szakasz nem csak a sínekre terjedt ki, hanem a néha kihívást jelentő terepviszonyokkal gazdag környező területre is. A csapat tagjai ha kellett hegyet másztak, csatornát ugrottak át, vagy épp a szúrós növényzettel dacoltak azért, hogy az eldobott szemetet megszerezzék.

Az összegyűjtött tárgyak között nagyon sok fém- és műanyagpalack, cigicsikk és zacskó volt. De ezen kívül előkerültek más érdekességek is, így például női fehérnemű, használt pelenka, tampon, körömkefe, óraszíj, cipő, farmer, paplan, kispárnahuzat, ébresztőóra, labda, dísztárcsa, borotvahab. A szemétszedés során a csapat talált egy elhagyott seprűt, majd pár méterrel később a hozzá tartozó lapát is feltűnt. Az egyik legérdekesebb „zsákmány” az anno 3,90 forintba kerülő régi elem volt, mely valóban a múltkorból maradt itt nekünk.

A séta végére 30 zsák lett tele. Az élmény nemcsak azért volt különleges, mert ezzel ismét tehettünk valamit a környezetünkért, hanem azért is, mert ez egy igazi, különleges közösségi akció volt, ahol kollégáink jobban megismerhették egymást.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Skip to content